W W W . K I S S B A R N A . H U
vissza a
FŐOLDALRA

HANGMESTER.HU
ZONGORA.COM
GRAFIKART.HU
MOBILSTUDIO.HU
Kapcsolat:
barna@villon.hu
20/ 971 8465
ÜTŐS SZEKCIÓ - A Mericske féle "5 és Fél"


1997 óta működöm közre állandó tagként a Mericske Zoltán által 1996 tavaszán alapított ütőszenekarban akusztikus, elektoakusztikus és elektromos hangszereimmel. A Szent István Király Zeneiskolában alakult Ütős Szekció első fellépéseit nem várt sikerek követték számtalan meghívással, rádiós és televíziós felvételekkel. Játszottunk iskolákban, művelődési házakban, és természetesen nagyszabásúbb rendezvényeken is (több alkalommal a Kongresszusi Központban és az Erkel Színházban, valamint a Petőfi Csarnokban). 1998. júliusábana a zenekarról készült negyvenöt perces televíziós film a bulgáriai Nemzetközi Zenés Filmek fesztiválján Arany Antenna díjat kapott a gyermek kategóriában. Ezért pedig a Magyar Televízió elnöke Nívó díjban is részesített minket. Repertoárunk klasszikus darabokból és világslágerek ütőszenekari feldolgozásából áll. 2001-re túljutottunk a huszadik televíziós szerplésen és elérkeztünk életük nagy állomásához. Öt és fél évi kitartó munka és sikerek után lehetőség nyílt első CD lemezünk megjelentetésére 5 és Fél címmel. A felvételek a Magyar Rádió 22-es stúdiójában készültek 2001 nyarán.


5 és Fél című lemezünk

1. Brasil (Ary Baroso) 2:53
2. Strike up the Band (Gershwin-R. Gy. István) 2:21
3. Zalongo (Tradicionális görög népdal) 2:55
4. Air (J. S. Bach) 4:40
5. Dudanóta (Mericske Zoltán) 4:58
6. Rock my Soul (trad.) 2:51
7. Hawaii harci dal (trad.) 2:09
8. El Condor Pasa (trad.) 4:18
9. Siyahamba (trad.) 3:21
10: Bamboleio (Gipsy Kings) 3:27



Nagyon fontosnak tartjuk azt a sok jótékonysági hangversenyt, melyet rászoruló gyermekeknek adtunk a Heim Pál Gyermekkórházban, az Aranyág TV műsorban, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnál, a IX. és XIII. kerületi óvodákban, a Krisztinavárosi Általános Iskolában, az Emberkék Gálán mozgássérült gyermekeknek, a Magyar Vöröskeresztnél, a Munkácsi Mihály Általános Iskolában és egyéb intézményekben...

A zenekar nem haszonszerzésre "szakosodott" társaság, hanem a zene örömét átélő és továbbadó lelkes ifjak gyülekezete!


MP3 - Audió és Videó
Hamarosan letölthetők részletek a 2003. február 1-én megrendezett évadnyitó koncetből! Érdemes visszanézni!